Louis Starsky - vers és próza

»» Válogatás az írott szavak birodalmából ««

Tóth Árpád

 

(Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.)

Magyar költő, műfordító.

_________________________________________________________

Tartalom

GYOPÁR

JÓ ÉJSZAKÁT

Ó MERRE JÁR...

Úton 

Óda egy görög vázához - John Keats

Láng

HEGYI BESZÉDEK FELÉ

ERDŐ

ESTI SZONETT

ÁPRILISI CAPRICCIO

 _________________________________________________________

GYOPÁR

 

Már jó utat bejártam,

Térdig kopott a lábam,

Hej, Élet, hallod-e?

Vadont jártam sokáig,

S nem rózsában bokáig,

Még nem sokallod-e?

 

Vad voltál, furcsa Élet,

Birokra kelni véled

Fog kellett és köröm,

Kis részem a kenyérből

Ritkán adtad tenyérből,

Kevés volt az öröm.

 

S ha volt is benne részem,

Vidáman és merészen

Nem kaptam semmi jón,

Én mindig úgy keringtem,

Mint bokszoló a ringben,

Örök-gyanakodón.

 

Bölcsebb lettem s erősebb,

De a szivem merő seb,

Csodákért vívni kár -

Már hetyke ölre véled

Nem szállok én ki, Élet,

Jobb, hagyjuk abba már!

 

Utadból félre vágtam,

Vén csend ormára hágtam;

Nap süt; pihenni jó;

Ragyog a szirt kopárja,

Enyém késő gyopárja,

A rezignáció.

 

1923

Top

_________________________________________________________

JÓ ÉJSZAKÁT

 

Falon az inga lassú fénye villan,

Oly tétován jár, szinte arra vár,

Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,

S a sötétben majd boldogan megáll.

Pihenjünk. Az álomba merülőnek

Jó dolga van. Megenyhül a robot,

Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,

Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

 

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.

Elakadt sorok. Társtalan rimek.

Megsimogatom őket halkan: írjak?

És kicsit fájón sóhajtom: minek?

Minek a lélek balga fényüzése?

Aludjunk. Másra kell ideg s velő.

Józan dologra. Friss tülekedésre.

És rossz robotos a későnkelő.

 

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat

Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,

A tollra dőlve, mint botra a fáradt

Vándor, ki havas pusztákon megyen.

Mi haszna? A sok téveteg barázdán

Hová jutottam? És ki jött velem?

Szelíd dalom lenézi a garázdán

Káromkodó és nyers dalú jelen.

 

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...

Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,

Majd jő a kor, amelynek visszadöbben

Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...

Falon az inga lassú fénye villan,

Aludjunk vagy száz évet csöndben át...

Ágyam mellett elkattantom a villanyt.

Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

 

1924

Top

_________________________________________________________

Ó, MERRE JÁR...

 

Ó, merre jár, kit szívem még szeret,

S kiért tünődöm, esti hallgató,

Megvérez, esti bú, halk fegyvered...

S míg ringat fekete és altató

Tükrén a csend, a csend, a lusta tó,

Kezemre hajlik búsuló fejem,

Ó, istenem, meghalni volna jó,

Nyújtózni öntudatlan, végtelen,

És fedné őszirózsa vöröslomb fekhelyem...

 

1916

Top

_________________________________________________________

Úton 

 

Ó, reggel! robbanó élet!

A friss szél arcomba vág,

Vállal feszülnek a szélnek,

És sikonganak a fák,

Ráintenek vonatomra,

Zöld zászlajuk zúgva forog,

Mehet! - zengik vihorászva,

Mehetnek a víg utasok!

 

Most egy nagy kortyot a szélből!

Ó, vad szél, drága konyak!

Köszöntlek, tavaszi erdő,

Köszöntlek, tavaszi nap!

Most minden sikerül majd,

Nem is a vonat röpít,

Százezer angyalerővel

Visz a gyógyult gyermeki hit!

 

Hazugság minden bánat,

Sohse voltam bús, se beteg,

Tárt karral a boldogság vár,

Ahová most sietek.

Örömök karikagyürűje

A körülarany horizont,

És megvakul a napban

A hunyori szemü gond.

 

Édes fájással pattog

Körül az egész világ,

A szívek, az anyaméhek,

Sok rügyező ifjuság;

Egy eke új vasa lobban

A napban, toronyiránt,

Hurrá, paraszti ruhában

Az Úristen ott maga szánt.

 

Mire leszáll a boldog este,

És csöndben megérkezem,

Elmaradt száz határtól

Lesz napfényes a szivem.

Víg villany gyúl a szobában,

Vagy szivemből csap ki a fény?

És alvó kicsi lányom

Felkacag álma ölén.

 

Top

_________________________________________________________

 

Óda egy görög vázához

John Keats

(London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.)

Lord Byron és Percy Bysshe Shelley mellett az angol romantikus költők második generációjának egyike, a „Szépség Költője”.

 

Oh tünt derűk arája, íme még

Itt állsz s dajkál a vén idő s a csend

S mesélsz: füzérid közt rajzos regék

Lágy dalnál édesebb lejtése leng,

Oh, lombdiszed köz mily legenda él?

Mily istenségek, vagy mily emberek?

Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?

Vagy más ég s föd? Kik e vad némberek?

Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?

Síp andalog? dob döng? kéj láza fáj?

 

Édes a hallott dal, de mit a fül

Meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!

Ne testi fülnek! gyöngyözd remekül

Lelkembe ritmusát, mely csupa csend!

Szép ifjú! nótád tündér lomb alatt

Örökre szól s örök a lomb a fán!

S te, vad szerelmes, kinek ajakad

Bár oly közel, édes célt mégsem ér,

Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,

Örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány!

 

Oh, boldog lombsor, el nem száradó,

Melynek a tavasz búcsút sohsem int,

Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,

Fújván örök sipod szived szerint,

S oh, százszorosan boldog szerelem,

Örökre hév s örök örömre kész,

Zsibongó, zsenge vágy: még, egyre még!

- Mily más a bús, halandó gyötrelem,

Melytől a szív megundorúl s nehéz

S a nyelv kiszárad és a homlok ég...

 

Mily áldozatra gyűl emitt a nép?

A zöld oltár elé szent pap vonat

Szelíd üszőt, amely bődülve lép

S borítja lágy szőrét virágfonat.

Mily apró város az, mely halk habok

Partján, vagy békés várövű hegyen

Tárt utcákkal e jámborokra vár?

- Oh, kicsi város, néped elhagyott

S közülük hírt regélni nem megyen

Csöndedbe vissza soha senki már...

 

Oh, antik karcsuság, szelíd ivek,

Márványfiúk s lányok kecses köre,

Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,

Oh, formák csöndje, anda gyönyöre

Az öröklétnek: hűs pásztormese!

Ha rajtunk múlás űli már torát,

Te megmaradsz s míg új jajokkal ég

Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:

"Igaz szépség s szép igazság! - sohse

Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"...

 

Nyugat, 1918. 24. szám

Top

_________________________________________________________

 

Láng

 

Eldobtam egy gyufát, s legott

Hetyke lobogásba fogott,

Lábhegyre állt a kis nyulánk,

Hegyes sipkájú sárga láng,

Vígat nyújtózott, furcsa törpe,

Izgett-mozgott, előre, körbe,

Lengett, táncolt, a zöldbe mart,

Nyilván pompás tűzvészt akart,

Piros csodát, izzó leget,

Égő erdőt, kigyúlt eget;

De gőggel álltak fenn a fák,

És mosolygott minden virág,

Nem rezzent senki fel a vészre,

A száraz fű se vette észre,

S a lázas törpe láng lehűlt,

Elfáradt, és a földre ült,

Lobbant még egy-kettőt szegény,

S meghalt a moha szőnyegén.

Nem látta senki más, csak én.

 

1921

 

Top

_________________________________________________________

 

 

HEGYI BESZÉDEK FELÉ

 

Még van, hogy bennem horgadozva, fájva

Dal indul, sír a kedvem szárazfája,

Csöndes cigány, megpengetem a nyűtt,

Bús hegedűt.

 

De hajh, ez már nem az az ifju bánat,

Mely csupa kéj volt, s édesedve támadt,

Mint holdsütötte halk hangszeren át

Szűrt szerenád.

 

Ebből immár alig lesz édes ének,

Üdvözletül a költő édesének,

Nehéz hang érdesíti itt-amott

A futamot.

 

Víg füstölőszert, lágy rímet halomba

Hasztalan szórok lobogni dalomba,

Sercegve gyúlnak, dérvert venyigék,

A tört igék.

 

Ökörnyál csillog künn az őszi aljban,

Egy-egy deres szál csillog már a hajban,

Elszállt az élet, a nóta se hű,

Vén hegedű !

 

De ne bánd, ha már nem tudod a régit.

Sírd az újat, ó, az is kielégít,

Nem édes, nem tüzes, nincs benne báj,

De jó, ha fáj!

 

Bár hangja dadogóbb, és fénye ritka,

De - érzed? - mélyebb, s - érzed? - több a titka,

S nemcsak magad fájsz benne, de a tág

Egész világ !

 

S mintha olykor a gyarló földi dalban

Hangját próbálná halaványan, halkan

Valami égből üzent, messzi, szép

Hegyi beszéd!

 

Ne bánd hát, hogyha horgadozva, fájva

Dalokba kezd a kedved szárazfája,

Lelkem, csöndes cigány, pengesd a nyűtt,

Vén hegedűt!

 

1923

 

Top

_________________________________________________________

 

 ERDŐ

 

Körül

Minden csendesen, eltelten örül.

A napsütés vidám,

S a forró, sárga ragyogásban

Minden vén tölgy egy víg, élő titán:

Emeli barna karját

Frissen az áldott égbe,

A szent, illatos, teli kékbe,

S rengeti fürtei zöld zivatarját.

 

Csend.

Kábult fülem hallani véli

A zengő, örök napot odafent,

Billió mérföldek étherén

Átszűrt, ájultfinom neszét:

Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!

 

S körül

Minden csendesen, eltelten örül.

A tömzsi, lustán rezzenő hársak

Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,

S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék

Néznek át felettük,

Túl a hullámló, mély rengetegen,

Néznek, a merengés halk gyönyörétől

Reszketegen.

 

Jó így csendesen nézni a fákat,

Érezni a derűt, mely mindent áthat;

Titokban éltem is szépen tovább égett,

Mint számban a parázsló szivar,

S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,

Mint a napfényben a szivarfüst

Kedves, kék karikáival.

 

Oly jó így egyszer mélyen örülni,

Fáradt, szegény látásomat

Zöld pázsitkendőbe törülni,

Aztán lehunyni a szemem egy percre,

Míg az élet kis, nyomorú perce

Ezer évvé ringatja magát,

 

S kinyitni aztán

S nézni ezer évvel öregebben,

Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben

A nap örökké fiatal

Nagy, zengő aranycsillagát!

 

Top

_________________________________________________________

 ESTI SZONETT

Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve

A néger rabnő lágy s illatos ujja

Úgy szépíti a lankadt tájat újra

A setét ujjú alázatos este.

 

Bús rableány! ki kékszínűre fested

A fák kontyát s a holdnak hervadt arcát

Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák

Mialatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,

 

Mint régen egy lány, ki mióta elment

Oly fáradt illatú nekem az élet

Mint most a mély és elsötétült kertek,

 

S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,

Oly forró s oly könnyes a szívem vágya

Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.

 

Top

_________________________________________________________

ÁPRILISI CAPRICCIO

 

Az útszél: csupa pitypang,

A bokrok: csupa füttyhang.

 

Rigó fuvoláz; rája tíz

Zugból is felcsivog a csíz.

 

Hallgatja még a rest éj

Félálmában a kastély,

 

Emelve tornyát álmatag,

Mint nyújtózó kart, bár a nap

 

Elönti friss arannyal.

A parkban - rőt aranyhal -

 

Kövér úr sétál lebegő

Hassal az édes levegő

 

Árjában, sportruhája

Most szelídség csuhája,

 

Mert még nem kezdi üzletét,

És tőzsdetippektől setét

 

Agyában a mohóság

Helyett valami jóság

 

Zsendül, mint egy kis korai

Tavaszi virág szirmai,

 

Melyek, sajnos, lehullnak,

Ha majd e drága úrnak

 

Súlya alatt új és remek

Autója bőgve megremeg...

 

Ó, áprilisi út-szél,

Tréfás, arcomba fútt szél,

 

Rügyecskék, zöldacél-rugók,

Ó, fuvolás aranyrigók,

 

Ó, csermelyhangu csízek,

Illatos, édes ízek,

 

De jó most elfeledni, hogy

Az élet rút és vad dolog,

 

Hogy itt, amennyi arc van,

Megannyi csúnya harc van,

 

S hogy botrány lenne, ajajaj,

Micsoda cifra, szörnyü baj,

 

Ha most, annak jeléül,

Hogy tavasszal megbékül

 

Szegénység, bánat, szenvedés,

Belépnék e szép kertbe, és

 

- Áprilisi merénylő -

A hájas úrnak fénylő

 

Búbjára rábökném szelíd

Öklöm vidám barackjait.

 

 _________________________________________________________

!Elérhetőségek!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 19
Heti: 38
Havi: 543
Össz.: 26 136

Látogatottság növelés
Oldal: » Tóth Árpád «
Louis Starsky - vers és próza - © 2008 - 2024 - star-louis.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »