Louis Starsky - vers és próza

»» Válogatás az írott szavak birodalmából ««

Turcsányi Elek

 

 Turcsányi Elek

(Budapest, 1889. május 28. – Budapest, 1944. november 2.)

Magyar író, költő, tanácsjegyző.


Ametiszt

Nekem van egy ametisztköves gyűrűm, amit még senki se látott.

Ezt a gyűrűt én nyíltan viselem, nem csinálok belőle titkot, itt hordom a bal kezem mutatóujján, s bevallom: néha bosszant is, hogy nem veszik észre. Ha legalább olyan kor egy-egy megjegyzést tennének rá, és azt mondanák például: - Ejha! Ez aztán gyönyörű! Megengedi, hogy jobban megnézzem?

De nekem ezt még nem mondta senki. Azt kell hinnem, hogy az én gyűrűm láthatatlan.

 

Néha, mikor beszélek valakivel, a kezemre nézek, és azt mondom:

- Ezt a gyűrűt még az apámtól kaptam.

- Melyiket? - kérdi az illető zavartan. - Én nem látok semmiféle gyűrűt az ujjain!

Ilyenkor én rendszerint elsápadok, s a beszélgetést hirtelen abbahagyom.

 

 

Ritkán történik meg, hogy így elszólom magam, de előfordul. A napokban meghívtak V-ékhez, akik igen előkelő életet élnek. Egyszer csak V. hozzám fordul, és azt kérdi tőlem:

- Mondja, kérem! A lila köves gyűrű most is az ujján van?

- Nem, nem - adom meg a választ keményen -, egyébként láthatja, hogy a gyűrű most nincs az ujjamon.

- Bocsásson meg, én a gyűrűt akkor se látom, mikor az ujján van: ezért kérdem!

Ez a gyermeki őszinteség megnevettet, s azonnal megtöri konokságomat:

- A gyűrű most is az ujjamon van, ha éppen tudni akarja!

- No lám!...Azért kérdeztem, mert nagy szívességre akarom kérni. Húzza le a gyűrűt az ujjáról.

Szó nélkül megteszem, és most egyszerre minden szem felénk fordul.

- Úgy! - mondja V. - És most ejtse be a gyűrűt ebbe a pohárba!

A gyűrű az üveg falához ütődik, hangot ad, és csengve-bongva ugrál a pohár fenekén.

A társaság tagjai összenéznek, és V. így szól:

- Mi kételkedtünk az ön szavaiban, de most belátjuk, hogy önnek volt igaza. Elismerjük, hogy önnek csakugyan van egy ametisztköves gyűrűje!

Persze V-ékre hivatkozni ebben a dologban nem volna illő. Úgy kell viselkednem ezután is, mintha nem is lenne gyűrűm.

Ha én erre a gyűrűre rálehelek, s tükörsimára csiszolt ametisztlapját néhányszor megdörzsölöm, magam is láthatatlanná válok. Erre véletlenül jöttem rá, mikor egy társaságban unatkoztam.

- De nézze csak! Hová lett Peruyn?

- No, ez érdekes!

- Egy pillanattal előbb még itt ült ebben a karosszékben, és szivarozott. Látta elmenni?

- Nem én!

- Akkor a föld nyelte el...! Mindenesetre: ez is csak vele fordulhat elő.

- Igaza van! Csak egy ilyen különös emberrel, mint Peruyn!

Én ezalatt ott ültem közöttük, de ők akkor már nem láttak engem.

 

Nekem persze családom is van: van egy feleségem és három lányom. Reggelenként megérintem őket az én ametisztköves gyűrűmmel, ők erre aztán láthatatlanokká válnak.

 

- Hová siet, Peruyn?

- Megyek az orvoshoz.

- Ó!...Beteg?

- Nem én: a feleségem!

- A felesége? Ne tréfáljon, magának nincs felesége! Maga agglegény!

- Én???

- Ó, bocsánat!...Látja, kérem, mi mind azt hittük, hogy maga nőtlen...No de ilyet!...Családja is van?

- Van bizony! Ha látná az én három lányomat!...

- Ne mondja!!! Milyen idősek?

- Bizony már nagyocskák!

- És szépek?

- Meghiszem azt!

- Látja, Peruyn, én irigylem magát! Maga boldog ember: van családja!

- Magának nincs?

- Nincs bizony.

- Akkor nem is sejti, hogy mennyi gondtól kíméli meg magát...Hja, a boldogságot nem adják ingyen!

 

De mert nem nagyon bízom az orvosokban, előbb mégis kipróbálom a gyűrűmet. Meglengetem a levegőben háromszor, s hangosan mondom:

- Az én Heloise-om meggyógyult!

És csakugyan!

Mikor hazaérek, már mosolyogva fogad az ajtóban.

 

Így élek távol mindenkitől - nekik és magamnak. Az életem tele volt küzdelemmel, de istennek hála - révbe értem, s a nehezén már régen túl vagyok.

Van egy kis vagyonom, amely folyton gyarapszik - talán nem is olyan kicsi, mint gondolják! - s van egy kis birtokom is Bauningben. Mikor ezt a birtokot vettem, összehivattam összes tisztjeimet, béreseimet, napszámosaimat, minden belső cselédet, szolgálót, szolgát és inast, s így szóltam hozzájuk:

- Én titeket az én ametiszt gyűrűm védelme alá helyezlek, éppúgy, mint a házamat, a földemet, a barmaimat: minden ingó és ingatlan jószágomat. Ne lásson titeket senki!

S ha terhemre van a nagyvárosi élet, ide menekülök.

Ó, az én fáim!...

Az őrház zöld zsalugáterei felcsillannak ilyenkor, s a fehér hajú aggastyán nyájasan köszönt.

Aranysárga búzatábla ércfénye sugárzik.

S a szél a tikkadt virágok szagával arcomba lendül.

Az én aratóim dalolnak

 * * *

Turcsányi Elek 1889. május 28-án született Budapesten. Jogot végzett, iskolái befejezése után a fővárosban dolgozott. 1927. március 10-étől fogalmazó, 1931. május 22-étől tanügyi segédfogalmazó, 1935. április 8-ától II. osztályú fogalmazó, 1938. december 23-ától 1944-ig II. osztályú tanácsjegyző volt. Kosztolányi Dezső nevezte őt „a szavak alkimistájá"-nak. Súlyos betegsége miatt 55 évesen, 1944. november 2-án öngyilkos lett.

 

Elbeszélései és versei főleg a Nyugat és az Esztendő című folyóiratokban jelentek meg. Műveiben a képzelőerő lírai közvetlenséggel párosult.

 

Forrás: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Turcs%C3%A1nyi_Elek

* * *

e-mail: louis.starsky@freemail.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 8
Heti: 30
Havi: 535
Össz.: 26 128

Látogatottság növelés
Oldal: » Turcsányi Elek «
Louis Starsky - vers és próza - © 2008 - 2024 - star-louis.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »